2008.09.02 07:25

Harangszó-előzetes - 2008/17.

  Flattr this
 

Felvidéki és prágai súlypontú lapszámmal jelentkezik a Harangszó első őszi száma.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban.

A Nagyvárad-újvárosi gyülekezet tagjai a szlovákiai Rimaszécs református gyülekezetének meghívására látogattak a történelmi országrészbe.
A testvéri kapcsolatok elmélyítése mellett a felvidéki nevezetességeket is felkeresték, köztük Krasznahorka várát és a betléri Andrássy-kastélyt.
Tóth Rozália presbiter útirajzát címoldalon közli a lap.

Csohány János egyháztörténész a régi iskolai törvényekről ír vezércikkében: „Az akkori törvények és a maiak, valamint alkalmazásuk között óriási a különbség. E különbség miatt volt akkor nagyobb rend.
A törvények megszegőit megbüntették.
Nem magyarázták nekik, hogy ugyebár mégsem kellene a törvényeket megszegni. (...) A bűnös megkapta, ami megillette.”

Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Bihardiószeg melletti Nyúzóvölgyben azt az emlékcsatát, mellyel az 1604-1606 közti győztes Bocskai-szabadságharcra emlékeztek a jelenlévők.
Az eseményről Uri Imre számol be a lap hasábjain.

Vendégoldal címen új rovattal jelentkezik a Harangszó, melyben testvéregyházunk, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapjában, a Kálvinista Szemlében tallóz.
A felvidéki lap pedig a Harangszó cikkeiből közöl, nyári összevont számában.
A Harangszó Vendégoldal rovata ezúttal a prágai református missziós gyülekezetet mutatja be.

Gondolatok egy prágai év után – Nagy Norbert csehországi élményeit összegzi a Tollvonás rovatban.
Emellett Mozaik-oldalon a sarmasági ifjak pádisi kirándulásukról számolnak be.

A nyolcadik oldalt ezúttal a református rádiózás témakörének szenteli a lap.
A nyár folyamán Beregszászon tartották a kárpát-medencei református rádióstúdiók találkozóját.
Veres Kovács Attila három szakemberrel beszélget a református rádiózás jelenéről.

A Harangszó Szegletkő-oldalán szokás szerint A Lélek csendje és a Hiszem és vallom rovatok olvashatók.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban.



volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. április 19. péntek,
Ma Emma, holnap Tivadar ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Ashley Judd, Maria Sharapova.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások