2009.07.16 11:28

Véget ért a Partiumi Híd Fesztivál

  Flattr this
 

Jövőre is számolnak a Partiumi Híd Fesztivállal, a magyarságtudat erősítését is célzó rendezvényt 2010-ben is megrendeznék a Szatmár megyei Kökényesden.

pozitív jövőképet
Első alkalommal szervezték meg a Partiumi Híd Fesztivált 2009 július közepén a Szatmár megyei Kökényesden. Krakkó Rudolf, a Szatmári HÍD Egyesület vezetője és a Fesztivál főszervezője elmondta: az a szándék vezérelte, hogy az Egyesület működésével elősegítse a magyarságtudat erősítését, a nemzeti önbecsülés visszaszerzését, pozitív jövőkép kialakítását. Ennek szellemében alapították szatmárnémeti fiatalok a Szatmári HÍD Egyesületet 2003 márciusában.

Toró T. Tibor
Az ötnapos nemzeti tábor nyitó  előadását Raffay Ernő történész tartotta, aki a tőle megszokott őszinte szókimondással beszélt a mai magyar társadalom állapotának okairól: „..Sajnos oda jutottunk, hogy a magyarság legnagyobb ellenségei nem Bukarestben, vagy Pozsonyban vannak, hanem Budapesten...” Tőkés László, a Fesztivál egyik fővédnöke helyett Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke tartott előadást Lesz-e magyar önrendelkezés Erdélyben? címmel, valamint Mikola István, a volt Fidesz-Kisgazda-Kdnp-s polgári kormány minisztere színes előadást tartott a leendő kormány megújulási lehetőségeiről, feladatairól.

Takaró Mihály
Bethlen Farkas, Verőce polgármestere a történelmi Bethlen család megpróbáltatásairól, valamint a virágzó Verőce kulturális, gazdasági életéről, eredményekről, és tervekről szólt. Bethlen Farkas élete legfőbb céljának tartja a közösség szolgálatát: gondos gazdaként alázattal szolgálja népét, nemzetét. „...Mit vétettem ellenetek, urak? És mit vétett az én népem...?" Wass Albert életéről, életművéről, és „bűnösségéről” tartottak előadást a leginkább szakavatottak: Takaró Mihály és Vekov Károly professzorok, valamint Bartha József református tiszteletes. Gergely István, Tiszti „Mikor Csíkból elindultam Csíkba..."címmel beszélt az árvaházak nehéz helyzetéről.

Vona Gábor
Noha a Fesztiválnak nem volt célja a politizálás, két jobboldali, karizmatikus magyarországi politikust is meghívtak a partiumi fiatalok. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Gárda megszüntetése körüli kálváriáról, valamint a Jobbik ellehetetlenítési kísérleteiről, illetve a jobboldali párt sikeres szerepléséről tartott előadást.

Buzánszky Jenő
Buzánszky Jenővel, a magyar futball világ-klasszisával, az Aranycsapat legendás hírű futballistájával is találkozhattak az érdeklődök. Brády Zoltán, az épp húsz esztendős Kapu főszerkesztője Eduardóról, a lap nemrég tragikus körülmények között elhunyt főmunkatársáról, Bolíviáról, és az autonómia összefüggéseiről tartott izgalmas előadást. A kíváncsiskodók találkozhattak Eduardo sofőrjével is. A médiakerekasztal képviselői, neves szakemberek: Kubinyi Tamás, M. Szabó Imre, Takaró Mihály, Brády Zoltán, és László György Frigyesy Ágnes moderálása mellett elemezték a médiamanipuláció és annak ellenszere problematikáját.

nagy nevek, jó koncertek
A tábor teljes ideje alatt, egész napos szabadidős, valamint gyermekprogramokra került sor. Minden napot színvonalas koncertek zártak. Krakkó Rudolf főszervező rámutatott: a Kormorán, az Ismerős Arcok és a Kalapács együttes kedvezményes áron vállalta a fellépést a partiumi Kökényesden, a Bikini, és a Beatrice viszont igen magas áron állt rajongói elé. Az ötnapos fesztivál minimális hiánnyal zárult, ugyanis noha a kökényesdi polgármester többféle segítséget nyújtott a Partiumi Híd Fesztivál szervezőinek, egy beígért komoly anyagi támogatást az önkormányzatok szűkös anyagi helyzete miatt mégsem kaphattak meg a tábor szervezői.

lesz 2010-ben is
Krakkó Rudolf bízik abban, hogy jövőre ismét megszervezik a Partiumi Híd Fesztivált, hisz mint mondta, a Fesztivál jeligéje igaz rájuk nézve is: "Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség."
Frigyesy Ágnes



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 4.5 (az 5-ből). 2 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. március 29. péntek,
Ma Auguszta, holnap Zalán ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Elle MacPherson, Jennifer Capriati, Kosztolányi Dezsõ, Terence Hill, Zimány Linda.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások