Magyar-román és román-magyar fordítás

A mediatica.ro jelenti:

2008.12.14 08:52

VÁLASZTÁSOK 2008: Kosarat kapott az RMDSZ

  Flattr this
 

December 14-én, vasárnap írja alá a kormányalakításhoz szükséges koalíciós szerződést a 2008 november 30-i romániai választások két győztes pártja. Az RMDSZ nem baráti jobbot, hanem kosarat kapott a két román párttól, a Szövetség ellenzékbe kényszerül.

A számításokkal és a várakozásokkal ellentétben nem jutott kormányra a 2008-as parlamenti választásokat követően az RMDSZ. Kormányt a két vezető román párt alakít majd, akik nem antipátiából nem vették maguk mellé a magyar politikai tömörülést, hanem azért, hogy ne borítsák fel a két párt közel azonos választási eredménye jelentette kényes egyensúlyt. A minisztériumokat is ennek jegyében, fele-fele arányban osztja majd el egymás között a két párt.

Az új erőviszonyok felállását követő és az RMDSZ számára legsúlyosabb vérveszteséget jelentő első lépés az lesz, hogy a PSD és a PD-L az összes dekoncentrált intézmény, igazgatóság éléről leváltja az RMDSZ-es tisztségviselőket, ami Erdély-szinten több száz embert érint. De az új kormány napokon belül, tehát még a karácsonyi ünnepek előtt lecserél minden RMDSZ-es kormányzati tisztségviselőt is.

Az RMDSZ-telen kormányalakítás hosszú távú következménye pedig az lesz hogy az új költségvetésben várhatóan kevesebb pénzt osztanak majd vissza a magyar többségű megyéknek.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.0 (az 5-ből). 5 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.

mindjárt lesz:

Hell-OB-05-27delahoya-maj18IHM-apr21
2012. május 23. szerda,
Ma Dezső, holnap Eszter, Eliza ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Bognár Éva, Martinek János.

egy videó...

SZEXI MODELLCSAJOK:

egy kép...

• SZAVAZZÁ' •

MENNYIT KÖLTESZ EGY BULIN?











régi szavazások