Magyar-román és román-magyar fordítás

A mediatica.ro jelenti:

2008.08.14 11:23

Szatmári szilvából készül idén a magyar Országtorta

  Flattr this
 

Magyarország Születésnapja, azaz a közelgő augusztus 20-a alkalmával a magyar Miniszterelnöki Hivatal idén is felkérte a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületét, hogy alkossanak meg egy tortaújdonságot.

Pataki János, az ipartestület elnöke elmondta, hogy a cukrászok körében közzétett felhívásra hat kolléga jelentkezett új süteménnyel. Ebből három lett a befutó - egy agárdi barackpálinkás, egy borkrémtorta és a szatmári szilvás -, végül ez utóbbi mellett kardoskodtak a szakemberek.

letölthető a recept
2007-ben 130-150 magyarországi cukrászdában lehetett kapni augusztus 20-án és az azt követő napokban a tavalyi győztest, a madártejtortát.
Akkor, abból 25 ezer szelet fogyott és azóta is kapható több cukrászdában.
Az idén előreláthatólag 150-180 üzletben lehet majd megkóstolni az Ország Tortáját, amelynek receptjét - a másik két tortával együtt - le lehet tölteni a cukrászipar testület honlapjáról, illetve az augusztus20.freeblog.hu internetes oldalról, tehát azt bármelyik mester vagy háziasszony elkészítheti, bár a recept elég bonyolult.

20-án bemutatva
Az aszalt szilvát, diót, marcipánt és csokis krémet tartalmazó édességet augusztus 20-án Budapesten, a Kossuth téren a Szent István Király udvara elnevezésű, családoknak szóló rendezvényen mutatják be az alkotók, azaz Zila László, az eseménynek helyt adó kávéház tulajdonosa és Mácsai Dániel mestercukrászok.
A szervezők ígérete szerint a hírességek egy-egy saját készítésű tortával is kedveskednek a nagyközönségnek.
forrás: [metropol.hu]



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 4.0 (az 5-ből). 3 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.

mindjárt lesz:

Hell-OB-05-27delahoya-maj18IHM-apr21
2012. május 23. szerda,
Ma Dezső, holnap Eszter, Eliza ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Bognár Éva, Martinek János.

egy videó...

SZEXI MODELLCSAJOK:

egy kép...

• SZAVAZZÁ' •

MENNYIT KÖLTESZ EGY BULIN?











régi szavazások