2009.07.14 08:43

Strandröplabda bajnokság Szatmárnémetiben

  Flattr this
 

Szórakozási lehetőséggel egybekötve szervezi meg a Showtime Entertainment rendezvényszervező cég az Országos Strandröplabda Bajnokság szatmárnémeti selejtezőjét.

változatos lesz
Szatmárnémetiben tartják meg 2009 július 27 és augusztus 1 között a két selejtezőből álló, Országos Strandröplabda Bajnokság egyik kvalifikációját.
A hatnapos sportesemény szervezői változatos program-összeállítással készülnek az eseményre, amely éjszakába nyúlóan mindenkinek kínál majd kikapcsolódási lehetőséget, nemcsak a röplabda-kedvelők szórakozhatnak jól.

A Showtime bonyolítja
Az eseményt 2001 óta rendszeresen megszervezik Szatmárnémetiben, azonban most először a Showtime Entertainment rendezvényszervező cég vállalta el a bajnokság lebonyolítását, amelyből a Román Röplabda Szövetség, a Nemzeti Strandröplabda Bizottság, a Megyei Röplabda Egyesület, a Szatmár megyei Sportigazgatóság és a Beach Sport Kft. is kiveszi a részét.

döntő: Mamaia
Az Országos Strandröplabda Bajnokság selejtezőit országos szinten két helyen rendezik meg: Szatmárnémetiben a lányok, míg Nagyváradon a fiúk versenyeznek. Az országos döntőt  augusztus 17 és 23, illetve 24 és 29 között tartják meg Mamaian.
A verseny három korcsoportban zajlik: kadétok (18 év alatt), juniorok (20 év alatt) és szeniorok (23 év alatt) mérhetik össze képességeiket a szatmárnémeti strand területén lévő röplabdapályán. Minden csapat két főből tevődik össze, kizárólag csak lányok versenyeznek. A benevezett versenyzők között eddig szatmárnémeti, nagybányai, nagyváradi, zilahi, kolozsvári és bukaresti csapatok adták le jelentkezésüket.

nemcsak meccs lesz
A sportesemény hat napja alatt a versenyek mellett egyéb elfoglaltságot is találnak majd maguknak a helyszínre kilátogatók, a szervezők különböző bemutatókkal készülnek és arról is gondoskodnak, hogy a kisgyerekeknek is legyen játszási lehetőségük. A mérkőzések után a késő délutáni időpontokban pedig minden este más és más nemzetek tradícióját ismerheti meg a közönség, és bulizhat a rájuk jellemző zenevilág legnagyobb slágereire. Ráadásként a szervezőbrigád július elsején, szombat este egy fergeteges Copa Cabana partyra invitál mindenkit. A változatos programkínálat tehát garantálva lesz minden korosztály számára.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.5 (az 5-ből). 2 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. március 28. csütörtök,
Ma Gedeon, Johanna, holnap Auguszta ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások