Magyar-román és román-magyar fordítás

A mediatica.ro jelenti:

2010.03.03 20:23

Stand Up Comedy III.

  Flattr this
 

A szatmárnémeti Stand Up Comedy széria harmadik kiadásában Benk Dénes, Mogács Dániel és Lórán Barna jön Szatmárnémetibe.

A Fábry Sándor által is felkarolt humorista-utánpótlás csapatának, a Dumaszínháznak három soronkövetkező tagja fog fellépni
2010 március 19-én, pénteken a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában.
Az este nyolckor kezdődő Stand Up Comedyre a Filharmónia pénztárában vásárolhatóak jegyek.

Fellépnek:

BENK DÉNES.
Ősi magyar stand up dinasztia leszármazottja. Anyai ágról szittya humoristák, míg apai ágról avar lovas-komikusok vére csörgedezik ereiben. Ilyen génekkel nem is csodálkozhatunk, hogy igen korán a tréfálkozás felé fordult.

MOGÁCS DÁNIEL.
1977-ben, elég fiatalon született, rögtön utána lehúzott pár évet csecsemőként. Tehetséges színész, amiről papírja is van, de mivel nem ismeri senki, leginkább a családnak játszik, nekik sem éppen töretlen sikerrel.

LÓRÁN BARNABÁS.
Trabarnaként a belsőégésű motorok hangjára specializálta magát, amelyeket életképekbe illeszt.
A népnyelvben Hutyutyuként élő csillag, a Magyar Rádió Humorfesztiváljának egyik győztese, az Esti Showder többszörös fellépője.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 4.4 (az 5-ből). 5 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.

mindjárt lesz:

robbiejay0218gojirasm0217ministry0218paolorhem0218hprspc0414
2012. február 10. péntek,
Ma Elvira, holnap Bertold, Marietta ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Bertolt Brecht, Bessenyei Ferenc, Göncz Árpád, Komlós Juci.

egy videó...

CSAJOS BAKIK:

egy kép...

• SZAVAZZÁ' •

MELYIK A KEMÉNYEBB TERMINÁTOR?





régi szavazások