Magyar-román és román-magyar fordítás

A mediatica.ro jelenti:

2009.04.22 12:45

Rákóczi megemlékezés Domahidán

  Flattr this
 

Április utolsó szombatján az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), kezdeményezésére 25-én délelőtt 11 órakor a Szatmár megyei, domahidai (Domăneşti), vasútállomás mögött található kuruc-emlékmű előtt emlékeznek az 1703 – 1711 között II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcra.

Az előző években tartott megemlékezésekhez hasonlóan 2009-ben is Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész, kuruc dalok eljátszásával nyitja meg az április 25-i ünnepséget, majd a jelenlevőket Gheorghe David, a község polgármestere és Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke köszönti.

a kuruckor felidézése
Hivatalos küldöttség jelezte érkezését Majtény község magyarországi testvértelepüléseiről: Tyukodról és Ópályiból. A vendégek  ének- és tánccsoportja a kis- és nagymajtényi, valamint a domahidai műkedvelőkkel közösen idézik fel majd a kuruckor világát.

ünnepi szónok: Szőcs
Az  idei  megemlékezés ünnepi szónoka Szőcs Péter történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettese,  a Szent István Kör elnöke lesz.


A megemlékezés pontos programja >ITT< olvasható



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.0 (az 5-ből). 1 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.

mindjárt lesz:

Hell-OB-05-27delahoya-maj18IHM-apr21
2012. május 22. kedd,
Ma Júlia, Rita, holnap Dezső ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Arthur Conan Doyle , Katie Price, Naomi Campbell, Oláh György (George Andrew Olah), Ónodi Henrietta.

egy videó...

SZEXI MODELLCSAJOK:

egy kép...

• SZAVAZZÁ' •

MENNYIT KÖLTESZ EGY BULIN?











régi szavazások