A mediatica.ro jelenti:

2008.08.07 09:08

Megint lesz román-magyar kormányülés

Szerző: 25óra

Negyedszerre szervez együttes ülést Románia és a Magyar Köztársaság kormánya 2008 őszén.

A bizottságban helyet kaptak a Külügyminisztérium, a Kormányfőtitkárság, a Miniszterelnöki Hivatal, a Szállítási, a Fejlesztési Tárca, valamint a Belügyminisztérium államtitkári szintű képviselői: Răduţa Matache, Cseke Attila, Florin Vodiţă, Septimiu Buzaşu, Horváth Anna és Marian Petrache.

koordinátor: Cseke
A bizottság vezetője idén is Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, aki az elmúlt három évben koordinálta az együttes kormányülések szervezését.
— Az első, 2005 októberében tartott együttes kormányülés első, kézzelfogható eredménye volt 2006. március 12-én a Magyar Köztársaság Főkonzulátusának megnyitása Csíkszeredában, majd ezt követte 2006 novemberében a gyulai román főkonzulátus megnyitása, mutatott rá Cseke.

van haszna...
Ugyanabban az évben nyitotta meg kapuit a Bukaresti Magyar Kulturális Központ fiókintézete Sepsiszentgyörgyön, majd tavaly év végén, megnyílt a Budapesti Román Kulturális Központ fiókja is, Szegeden. Vannak ugyanakkor olyan eredmények - tette hozzá  a kormányfőtitkár-helyettes -, amelyek majd csak több év után „érnek be”. Ilyenek például az energetikai együttműködések, mint a gázhálózatok összekapcsolása Arad és Szeged között, a nagyfeszültségű távvezetékek kapcsolódása Nagyvárad és Békéscsaba között vagy a határon átnyúló turizmus közös fejlesztése.

...egyszeri okmányvizsgálat
De ott van a magyar munkaerőpiac megnyitása 2008. január elsejétől a szakképzett romániai munkaerő számára, illetve az egymegállásos határátkelés is, amelyet 2007. január elsejétől vezettek be a román-magyar határon, szintén az együttes kormányülések eredménye – emlékeztetett Cseke Attila.

Románia és a Magyar Köztársaság Kormánya eddig három ízben szervezett együttes kormányülést. Az elsőt 2005. október 20-án tartották Bukarestben, a másodikat 2006. november 16-án, Budapesten, a harmadiknak pedig Nagyszeben, Európa kulturális fővárosa adott otthont 2007. november 14-én. A negyedik együttes kormányülés házigazdája ismét Magyarország lesz.

 

Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 2.7 (az 5-ből). 3 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.
Share |

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.
Legyél Te az első hozzászóló!

Új hozzászólás írása!

* - kötelező mező

*

CAPTCHA kép a SPAM elkerülésére
Ha nem tudod elolvasni, klikkelj ide.
*
*

mindjárt lesz:

schulz0918scooter-0926jenniferrush-1017

2010. szeptember 3. péntek,
Ma Hilda, holnap Rozália ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Charlie Sheen, Görbe Nóra.

egy videó...

„EZEK NAGYON KEMÉNY ÁLLATOK!”:

egy kép...

• SZAVAZZÁ' •

TE MELYIKET NÉZED?






régi szavazások

Follow 25ora on Twitter