2008.04.23 10:00

m2: Érmelléki Barangolás

  Flattr this
 

Húszrészes értékőrző sorozatot vetít az m2. A Magyar Televízió tudáscsatornája április eleje óta sugározza 20 részes, a romániai Érmellékről szóló sorozatát. A filmmonográfia egyedülálló a magyar televíziózás történetében. Az alkotás keletkezéséről, a forgatás körülményeiről Pekár Istvánt, a Duna Televízió egykori elnökét, a műsor szerkesztőjét kérdeztük.
A sorozatot május 16-áig láthatják a nézők szerda, csütörtök és péntek délutánonként az m2-n.

Kiragadott pillanatok a filmből

Kiragadott pillanatok a filmből

— Érmellékről az alábbi összegzést olvashatjuk a vidék honlapján: „A Berettyó és az Ér közötti sík- és dombvidék, ahol mintegy 30–35, részben vagy egészben magyarlakta község is található. Nevezetes helységei: Margitta, Érmihályfalva, Székelyhíd, Bihardiószeg. Az Érmellék a kora Árpád-kor óta magyarlakta táj, nagy múltú történeti borvidék.” Ön számára, aki hosszú hónapokig forgatott e tájon, a leírtak talán egy kicsit sommásan hangzanak.
— Szerintem igen szerény a honlapon található adat, mivel tudomásom szerint Érmellék 50-60 települést fog össze. A Székelyföld után a legnagyobb terület, ahol a romániai magyarság egy tömbben él. A közel százezer lélek három tájegységen: Érmelléken, Berettyómentén és Hegyközben lakik. Az utóbbi már Nagyváradnál kezdődik, Hegyközpályit, mint lakóhelyet nemrégiben fedezték fel a váradi újgazdagok.

— Honnan származik a forgatás gondolata?
— A Bihar megyei önkormányzat ötlete volt, hogy a megye magyar többségű településeiről filmsorozat készüljön. Kiss Sándor, az önkormányzat elnöke karolta fel a kezdeményezést, s Bimbó Szuhai Tibor produceren keresztül kérték fel a Magyar Televíziót a közreműködésre. Nemcsak a helyismeretem, korábbi munkáim is hozzájárultak, hogy az MTV végül rám bízta a feladatot.

— Ha az alkotó nem akar rögtönözni, egy ilyen munka elkészítése hosszú időt igényel.
— Valóban összetett feladat, alapos felkészülést igényelt, hogy húsz részen keresztül lekössük a nézőket, és ne ismételjük önmagunkat. Sokat számított a helyismeret: 1999-ben, még a másik közszolgálati televízióban, az „Elfeledett tájak sorozatban” forgattam egy félórás epizódot Érmelléken, s emellett vagy fél tucatszor fordultam meg a vidéken. Nagy segítségemre volt még egy kiadvány, a Dukrét Géza szerkesztésében megjelent Pártiumi Füzetek, de szorgalmasan forgattam a Pallasz Nagylexikont, és böngésztem a helyi honlapokat is.

— Mennyire őrzi Érmellék a hagyományait?
— Érmellék soha sem volt olyan gazdag tradíciókkal büszkélkedő vidék, mint Palócföld vagy Kalotaszeg. Élő népviselete nincs, a hagyományőrző csoportok is ritkák errefelé. Érdekes módon a helyiek az egykori lápvidékre a legbüszkébbek, ebben Értarcsa jár az élen. A hitbéli hagyományok ápolásában a katolikusoknál a Szentjobb említhető. Egyébként a vidék református többségű, egy aktív lelkész igen sokat tehet hívei összefogásában, s erre számos szép példa is akad. A nép igen vallásos, s talán ezzel függ össze, hogy noha Érmellék igen szegény, mégis megvan a gyermekvállalási kedv.

— Sokat beszélnek napjainkban a román gazdasági csodáról. Van ennek nyoma Érmelléken?
— Sajnos nincs. Amennyiben a gondos szemlélő Nagyvárad fejlődését kíséri figyelemmel, meglepődik a változáson. A földből nőnek ki a logisztikai központok, az olasz tőke a könnyűipart virágoztatta fel. Az építési telkek ára az egekbe szökött. Érmelléket még nem érte el a változás, mintha a 60-as évek Magyarországán lennénk. Földutakon jutunk ki a földekre, ahol igen kevés a gép. A családi vállalkozások próbálnak megélni a mezőgazdaságból, nagyon keservesen. Ottlétemkor még nem érkeztek meg az uniós támogatások, s ez az emberek hangulatára is rányomta bélyegét.

— Érmellék egykor híres borvidék volt, de Románia nem dúskál a jó nedűben. Lehet-e a szőlőtermelés a jövő egyik útja?
— A történelmi Magyarországon Érmellék a harmadik legjelentősebb fehérbor-vidéknek számított Tokaj és Balaton-felvidék után. Napjainkban csak Bihardiószeg környékén terem a minőségi bor, máshol a kevesebb vesződséggel járó direkt termő fajtákat látni. Viszont mindenütt megmaradt a pincerendszer, amelyre a helybéliek igen büszkék. Érszalacson több mint ezer pince van, lakóház ennél kevesebb. Amennyiben felélesztik az ősi szőlőtermesztési hagyományokat, és napjaink borturizmusa is felfedezi a pincesorok egyedi báját, a települések csak profitálhatnak az idegenforgalomból.

— Hogyan emlékszik vissza a filmsorozat készítésének közel két évére?
— Némi büszkeséggel állíthatom, hogy úttörő munkát végeztünk, ilyen léptékű, egy adott vidéket feldolgozó monográfia még nem született a magyar televíziózásban. Rockenbauer Pál munkáját, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot újból és újból műsorra tűzik, mert semmit sem vesztett értékéből. Remélem, hogy az Érmelléki barangolások is forrásértékű lesz évtizedek múltán. A magam részéről nosztalgiával gondolok vissza a forgatásokra. Gerard Gui operatőr személyében új barátra leltem, és a kemény munka ellenére is mindig élményekkel feltöltődve térhettem haza. A vidéket ma még elkerülik a turisták, de talán ez a film hozzájárulhat Érmellék felfedezéséhez, s akkor az odalátogató és a helybéli is gazdagabb lesz.

További hírek az MTV-ről: www.mtvzrt.hu


Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.0 (az 5-ből). 1 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#adlibitumvoices a városnapokon
2024. július 19. péntek,
Ma Emília, holnap Illés ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Csotó Klára, Kiki (Patkó Béla), Móra Ferenc, Wladár Sándor.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások