Magyar-román és román-magyar fordítás

A mediatica.ro jelenti:

2008.04.17 15:35

Ilyés is kell, változás is kell

  Flattr this
 

Egy Infomass által közvélemény-kutatás szerint a szatmárnémetiek szimpatizálnak a mandátumát töltő Ilyés Gyula polgármesterrel (RMDSZ), de változást akarnak a Szamos parti városban. A március végén készített felmérés eredménye szerint ha most vasárnap lennének a szavazások, Ilyés a szavazatok 42,10 százalékát gyűjtené be!

A szatmárnémetiek többsége változásokat akar, de a jelenlegi polgármesterrel, foglalta össze egy tegnapi sajtótájékoztatón az általa megrendelt felmérés eredményét Boér Ádám. A Német Demokrata Fórum (NDF), tagsággal bíró vállalkozó elmondta, maga is kacérkodott a jelöltséggel, ám nem indul a polgármesterek versenyén a júniusi önkormányzati megmérettetésen.
A szatmári megyeszékhely nemzetiségi, életkori és iskolázottsági adatait figyelmbe vevő, mintegy 1200 városlakó válaszát elemezték ki az Infomass szociológusai.

utak, utak, utak
A szatmárnémetiek 72 százaléka akar változást a város életében, de nem „váltana” polgármestert, hanem a jelenleg is a város élén lévő Ilyés Gyula irányítása alatt képzelik el ezek megvalósítását. Legnagyobb hányaduk a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetését szeretnék megvalósulni látni, legtöbben az utak, járdák állapotával elégedetlenek Szatmárnémetiben.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Még nincs értékelve. Legyél te az első aki értékeli!
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.

mindjárt lesz:

Hell-OB-05-27delahoya-maj18IHM-apr21
2012. május 22. kedd,
Ma Júlia, Rita, holnap Dezső ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Arthur Conan Doyle , Katie Price, Naomi Campbell, Oláh György (George Andrew Olah), Ónodi Henrietta.

egy videó...

SZEXI MODELLCSAJOK:

egy kép...

• SZAVAZZÁ' •

MENNYIT KÖLTESZ EGY BULIN?











régi szavazások