2009.07.13 06:37

Hétfőtől újraindul Az Este az m1-en

  Flattr this
 

Két hét technikai szünet után, 2009 július 13-ától ismét elindul Az Este, a Magyar Televízió hétköznap jelentkező hírháttér műsora. Az MTV új székházából sugárzott első adásban, a bevált, megszokott díszletből Nika György várja a nézőket hétfőn.

Nika György

Nika György

új kolléga
A Magyar Televízió Pulitzer-emlékdíjas műsora ezentúl is a megszokott időben 22 órakor fog kezdődni az m1-en.
„Továbbra is azon dolgozunk, hogy egyedi szemszögből mutassuk meg a hírek hátterét. Alapos kutatómunkával, jó riportokkal, a stúdióban pedig a legfontosabb ügyek főszereplőivel várjuk a nézőket esténként” – mondta Luigits Tamás, Az Este vezető szerkesztője, akinek stábjában személyi változás is van: Orosz Györgyi szerkesztő a FigyelőNet főszerkesztőjeként folytatja pályafutását.
Az ő munkáját Szűcs Péter a Duna TV és az Info Rádió korábbi műsorvezetője, illetve a Zoom.hu internetes hírportál korábbi főszerkesztő-helyettese veszi át.

Nika és Mészáros
A 35 perces, önálló hírháttér műsor szerkezete továbbra is a hosszabb, 3-3,5 perces riportokra, illetve a legfontosabb ügyekben hitelesen megszólaló stúdióvendégekre épül.
A műsorvezetők továbbra is Nika György és Mészáros Antónia lesznek, igaz, a nyár folyamán esetenként, amíg A szólás szabadsága című műsor szünetet tart, Krizsó Szilvia is közreműködik.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.0 (az 5-ből). 1 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. március 28. csütörtök,
Ma Gedeon, Johanna, holnap Auguszta ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások