01.12.2008 12:03

Sztárok a fejükre estek: Kucsera Gábor lett Afrika hőse

  Flattr this
 

A sztárok a fejükre estek című műsor szereplői közül a november 30-i, vasárnapi döntő során Kucsera Gábor lett az abszolút győztes, vagyis ő lesz a Fair Trade utazó nagykövete.

Kucsera Gábor

Kucsera Gábor

A pénteken lezárt szavazás eredménye alapján az öt bennmaradt híresség közül először Fekete Lászlónak kellett búcsút intenie ennek a posztnak.

Majd az egész csapat kellemes és nem annyira felemelő pillanatairól szóló összefoglalók után bemutatták a még versenyben lévő négy celebről készült kisfilmeket, amiket szeretteik illetve barátaik is kommentálhattak.

Ezután láthattuk, hogy milyen szokatlan, esetenként gusztustalan dolgokat kellett megenniük sztárjainknak, és a vállalkozó szellemű családtagok adás közben szolidaritásból sült csótányt és egeret is kóstolhattak.

Ezt követően Bódi Gusztinak és Margónak kellett helyet foglalnia a kiesettek között, majd Kozsónak és Kucsera Gábornak védőbeszédet kellett mondania.

A rendelkezésre álló időt csak az énekes használta ki. Ezt stílszerűen egy olyan bejátszás követte, amiből megtudhattuk, hogyan próbáltak kommunikálni a celebek a botswanaiakkal.

Az eredményhirdetés előtt még elhangzott a KFT Afrika című slágere a Back 2 Black tolmácsolásában, és a döntő a versenyzők gratulációival ért véget.
forrás: [velvet.hu]



volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. március 28. csütörtök,
Ma Gedeon, Johanna, holnap Auguszta ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások