22.09.2009 04:03

m1, Sztársáv: Gundel szerint a sztárvilág

  Flattr this
 

Meghatározó egyéniségek, felejthetetlen tehetségek, legendás tettek. Igazi sztárok az m1-en - hétköznap esténként a Sztársávban.

GTB

GTB

Új szórakoztató műsort indított a Magyar Televízió szeptember 21-én, hétfőn 21.25 órától az m1-en.

egyéniségek, itthonról
A Sztársáv címet viselő műsor házigazdája, Gundel Takács Gábor hétköznap esténként olyan színes egyéniségeket mutat majd be a hazai sztárvilágból, akik sok mindent elértek eddigi életük során, akik etalonnak számítanak, akiknek a munkássága példaértékű, akik valódi teljesítményt nyújtottak, és ezért váltak ismertté.

„Gundinak” tetszett
„Speciális élethelyzetek, emlékezetes pillanatok, rendkívül érdekes, sokszínű és változatos beszélgetések jellemzik a produkciót. Nagy örömmel vetettem bele magam az előkészületekbe, hiszen az elismerésre méltó munka, a valódi érték bemutatása mindig örömteli kihívás, nekünk, köztévéseknek ugyanakkor nagyon fontos feladatunk is” – mondta Gundel Takács Gábor.

színész, zenész, sportoló
Népszerű emberekről sokszor azt gondoljuk, szinte mindent tudunk már a munkásságukról. A műsor célja, hogy olyan kiemelkedő személyiségeket, tehetségeket mutasson meg abból a szemszögből, amelyet eddig még nem ismert az ország-világ. A műsorvezető beszélget: színésszel, zenésszel, sportolóval, közéleti szereplővel.
Az adott személyekhez vendégek, ismerősök, barátok, osztálytársak, pályatársak érkeznek, de készülnek riportok, bejátszások régi és újabb felvételekből egyaránt. Éppen ezért minden egyes adás kicsit más szerkezetű, rugalmasan alkalmazkodik a vendégekhez. Nem hiányzik belőle a humor sem, bár olykor drámai helyzetek is előfordulhatnak a stúdióban.

tisztelgés Sinkovits előtt
Nem csupán a kortársakra koncentrál a Sztársáv, legendás, már nem élő alkotókról is megemlékezik. A Sztársáv első adásai felejthetetlen egyéniségeknek állítanak emléket, olyanoknak, akik sajnos már nincsenek közöttünk, de pályájuk, sorsuk, tehetségük még mindig meghatározó. A szeptember 21-én induló sorozat első része tisztelgés Sinkovits Imre előtt, aki aznap lenne 81 éves. Gundel Takács Gábor Őze Áront és Hámori Ildikót látja vendégül ez alkalomból.




volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. április 19. péntek,
Ma Emma, holnap Tivadar ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Ashley Judd, Maria Sharapova.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások