15.08.2008 09:50

Megkezdődött a Debreceni Virágkarnevál

  Flattr this
 

Várhatóan 250 ezer ember érkezik Debrecenbe az augusztus 15 és 21 között tartó Debreceni Virágfesztiválra. A 2008-as rendezvény a 42.-ik ilyen a sorban.

A Virágkarnevál Debrecen leglátványosabb turisztikai eseménye: a virágok mellett zenével, tánccal, tüzijátékkal, utcabállal és az elmaradhatatlan virágkocsikkal vonulnak fel a hazai és külföldi résztvevők a város főutcáján, a Piac utcán, egészen a Nagyerdei Stadionig.

kibővített program
Az évek során egyre több látogatót vonzott az esemény külföldről és belföldről egyaránt, így a cívis város egyre változatosabb, a hét minden napjára kiterjedő programkínálatot épített a virágesemény köré.  Minden napra jutnak virágkiállítások, virágvásárok, virágkötészeti bemutatók és kézműves vásárok, továbbá egy fotókiállítás is, mely a korábbi karneválok hangulatába enged betekintést.

virág és zene
A szemet gyönyörködtető programok mellett persze a fület sem hagyják érintetlenül a szervezők: augusztus 15-én a Magyar Állami Népi Együttes „Magyar Concerto” című előadásával indul a koncertek sora.
A következő napon, szombaton este a Musical Gála lép színpadra Dolhai Attila, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Német Attila közreműködésével, vasárnap 20 órától pedig a beat-zene veszi át a főszerepet a Mindhalálig Beatles képében.
18-án, hétfőn Debrecenbe látogatnak a Bolyki Brothers Acapella „hangemberei”.

A „virágfelvonulás” előestéjén, 19-én az Amerikában élő smooth-jazz gitáros Vladimir Cetkar lép fel, ugyanmaznap láthatjuk a dzsessz és latin pop brit nagykövetét, a 90-es években nemzetközi népszerűségre szert tett Matt Bianco-t.
Az államalapítás ünnepén a tüzijátékot követően a Neoton Família és egy fergeteges utcabál szórakoztatja a cívisváros közönségét.
Augusztus 20-án a főszerep a virágkocsiké: idén a felvonuló tizenhárom virágkocsi között  állandó kompozícióként Debrecen város címere és a nemzeti korona jelenik meg, a többi kocsi pedig újonnan kitalált és létrehozott virágalkotásokkal mutatkozik be.

pénzjutalom a legszebbnek
Az egyenként több tízezer, de akár több millió szál virágból építkező, képzőművészek által tervezett kompozíciókat szakmai zsűri értékeli.
A leglátványosabb, legprofibban felépített kocsikat állító cégek pénzjutalmat kapnak.
forrás: [origo]



volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#adlibitumvoices a városnapokon
2024. május 29. szerda,
Ma Magdolna, holnap Janka, Zsanett ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Annette Bening, Harsányi János, Jeszenszky Béla Tibor (Flipper Öcsi), Marton Edvin (Csûry Lajos), Noel Gallagher.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások