07.08.2011 11:25

X. PMN 2011: 100 tagú cigányzenekar és Besh o droM

  Flattr this
 

A szatmárnémeti Új-Főtér lesz a nagy nevek helyszíne a tizedik Partiumi Magyar Napokon. Ide várják augusztus 26-án este a 100 tagú cigányzenekart, 28-án, pedig a Besh o droM-ot.

Az ankónai özvegy
A X. Partiumi Magyar Napok 2011 rendezvénysorozat nyitánya a szatmárnémeti Tűzoltótorony előtti téren lesz, ahová a Debreceni Csokonai Színház művészei egy operett gálával varázsolnak majd századeleji hangulatot. Újdonságnak számít az is, hogy ugyancsak ezen a különleges helyszínen mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Az ankónai özvegy című színdarabot, mely bemutató a 2011-es színházi évad premierje is egyben.
Az előadás időpontja augusztus 25-e, csütörtök este 9 óra. A vérbő olasz komédia premierje garantált szórakozást ígér mindenkinek.

100 tagú cigányzenekar
Szintén premiernek számít a X. Partiumi Magyar Napok és a régió történetében egyaránt, hogy egy olyan neves zenekart láthat vendégül Szatmárnémeti, mint a 100 Tagú Cigányzenekar, akik New York, Sydney, és a világ számos hangversenyterme után augusztus 26-án, este 8 óra tájban Szatmárnémetiben is fellép, egyedülálló komoly- és világzenei élményt ígérve a X. Partiumi Magyar Napok közönségének.

A világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar Magyar Örökség-díjas. Nevét az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma őrzi. A 100 Tagú Magyar Cigányzenekar, klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes, a világon egyedülálló zenei formáció. Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigány-muzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak. A magyar és cigány kultúra és a cigányzenekarra hangszerelt, klasszikus zene magas szintű előadásával fennállása óta a zene és a kultúra nagyköveteként több mint 1000 koncertet adott Magyarországtól kezdve a világ számos híres koncertterméig.


Flash is required!


Besh o droM
A 100 Tagú Cigányzenekar mellett a magyar világzene egy másik jeles, a fiatalabb generációt képviselő és könnyedebb muzsikát játszó Besh o droM zenekar is a X. Partiumi Magyar Napokon fog zenélni, őket augusztus 28-án, vasárnap az esti órákban hívják majd a színpadra az Új Központban.
A Besh o droM zenekarról érdemes tudni, hogy  „Gyí!” című lemeze még európai megjelenése előtt felkerült az angol Roots világzenei szaklap Top-10 és a World Music Chart Europe Top-20 listájára.

A kezdetektől fogva koncerteznek külföldön, először Angliában, Franciaországban és Olaszországban, később Spanyolországban, Németországban, majd Európa többi részén. 2003-ban eljutnak a tengerentúlra is, ahol rögtön első alkalommal a Montreali Jazz Fesztiválon 35 ezer ember előtt hatalmas sikert aratnak: abban az évben megkapják A fesztivál legjobbjai címet. Később többek között Mexikóban és Ausztráliában is fellépnek.
Most pedig a szatmári közönség ismerkedhet meg összetéveszthetetlen hangzásvilágukkal, egyedülálló zenéjükkel.
Esetükben is garantált a táncra perdülés veszélye.

Flash is required!

 

Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 4.7 (az 5-ből). 3 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. április 19. péntek,
Ma Emma, holnap Tivadar ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Ashley Judd, Maria Sharapova.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások