10.10.2008 07:26

DEPECHE MODE INTERJÚ. Fletcher: „Titok, hogy mi lesz az új album címe!”

  Flattr this
 

Az október elején bejelentett 2009, nyári Tour of the Universe és persze a szintén 2009-re ígért új album kapcsán készített interjút az együttes tagjaival a romániai Evenimentul Zilei című napilap. Diana Barca a berlini Grand Hyatt Hotel egyik szobájában kapta mikrofonvégre Martin Gore-t és Andy Fletchert.

Az újságírónő kérdéseire főleg Fletcher adott választ, úgy látszik még mindig ő tartja kézben a csapat menedzselését. Gore dolga a zenei világ megteremtése, Gahan meg ki tudja hol járt éppen az interjú idején.
A beszélgetés 2008 október hetedikén készült.

— Andy, korábban azt mondtad a Tour of the Universe lesz az együttes történetének legnagyobb turnéja...
— Kicsit másképp fogjuk csinálni ezalkalommal. Nem tudom, hogy valóban ez lesz az eddigi legnagyobb Depeche Mode turné, de minden adott hozzá, főleg az európai helyszíneken. Ezekre a nyári időszakban fogunk eljutni, amikor remekül lehet szabdtéren koncertezni, tehát minden adott lesz ahhoz, hogy ez legyen minden idők legjobbika. Európában csak stadinokban lépünk fel, ilyet először csinálunk. Elég hosszú turnézás lesz a 2009-es évi, de bevallom, hogy egyelőre nem erre koncetrálunk, valamikor az év vége felé tervezzük, hogy a színpadi design-t, a ruhákat és a többi részletet megtervezzük - mondom ezt azért, hogy elébe menjek egy magától értetődő kérdésnek, amit a turnét bejelentő sajtótájékoztatón is feltettek az újságírók. Ugyancsak év végén állítjuk össze azt is, milyen dalokatz énekelünk majd a turné során - ez nehezebb feladat mint amilyennek első hallásra tűnik.


— Hogyan választjátok ki a dalokat?
— Pont mint az Eurovision dalfesztiválon. Martin is, Dave is, én is csinálunk egy listát azokból a dalokból, amiket előadnánk, ezt végigtárgyaljuk és mindegyik dal kap mindegyikőnktől egy bizonyos pontszámot. A nyertes dalok továbbjutnak a következő szakaszba (nevet). Nehéz, mert egy 200 dalból álló katalógusból kell válogatnunk. Ráadásul mindegyikőnknek megvan a saját kedvence… Nekem például a Stripped, a World in my Eyes, vagy a Dreaming of Me jön be leginkább. De ha jól belegondolok összejönne egy huszas lista, amiből vagy hat a következő albumunkról való. Tehát ez az elsődleges oka, hogy még nincsenek részletek a koncertturnéval kapcsolatban, hiszen addigra meg kell legyen az új album. A stúdióban töltjük most a legtöbb időt, igyekszünk kihozni magunkból a maximumot.


— Az új Depeche Mode album ügye foglalkoztatja most leginkább a rajongókat…
— Sok anyagunk van már felvéve, de csak két dal van teljesen készen. Két darab már közkézen forog, a rajongók és a sajtó kedvéért. Az egyiknek Wrong a címe, a másiknak Peace. Kicsit teszteltük a neten. A következő album elektronikusabb lesz mint az előző volt, folytatni fogjuk azt, hogy egyre inkább klasszikus szintiket használjunk, már van egy csomó ilyenünk. Martin már teljesen bezsongott a régis gépek vásárlásába, folyton ilyesmikre licitál az e-bay-en. Úgyhogy az új album zenéje sokkal közelebb lesz ahhoz, amit az elején csináltunk. Martin maga is elemében érezte magát, több dalt írt mint eddig bármikor, ugyanúgy, ahogy Dave is. Megvan már egy munkacíme is az albumnak, de szeretném nem elmondani, a rajongók sem kaphatnak meg mindent egyszerre. Meg kell dolgozniuk egy-egy új információért (nevet). Az internet korszakában, amikor semmi sem maradhat sokáig titokban, gyakorlatilag lehetetlen küldetés titokzatosnak lenni. De segítséget azt adok az album címével kapcsolatban, a turné címe például eléggé inspiráló lehet… Szétnéztem a neten és láttam hogy egy csomó ember megpróbálja kitalálni mi lesz az album címe, például valami a Monsters of teh Universe-re tippelt. Szerintem ez a legszebb az interneten való játékban: kell adni egy kis segítséget és a többit meg rábízni a rajongók fantáziájára.


— Jelenségnek számít még a Depeche Mode?
— Fogalmam sincs. Mi csak ülünk a stúdióban és a felvételekkel foglalkozunk (nevet). De ha már nem lenne jelenség a Depeche Mode, az azonnal kiderülne, hiszen a lemezkiadók és a koncertszervezők egyből jönnének és panaszkodnának, hogy nem tudják eladni a lemezeinket, meg a jegyeket a koncertjeinkre.


— A '90-es évek Romániájában a Depeche Mode zenéje egy volt a rockellenes zenével. Antirock zenét csináltatok akkoriban?
— Igen. Az az igazság, hogy az elején a rock-kultúrával szembeni koncepcióban gondolkodtunk. Valamilyen formában antirock-ok voltunk, de meg kell jegyeznem hogy nem gondolkodtunk ennek semmilyen agresszív formájában. Mások akartunk lenni, nagyon messzeálltunk egy klasszikus együttestől, gépzenét nyomtunk, nem volt a színpadon se gitár, se dob, se semmiféle más addig megszokott hangszer. Tudunk arról, hogy tettlegességre is sor került depeche-sek és rockerek között, de távol álljon tőlünk bármilyen ilyen jellegű fellépés bátorítása.


— Néhány rocker azonban nem zárkózott el a Depeche Mode-tól. Tetszett a feldolgozás, amelyiket a Rammstein csinált a Stripped számára?
— Igen, tényleg jó. Bírom a Rammstein-osokat, intelligens fiúk. De az igazat megvallva nem igazán  ölöm magam a feldolgozásokért, és nem is hiszem hogy valamelyik is jobb lehet mint az eredeti Depeche Mode dal (nevet)!



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.4 (az 5-ből). 7 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#worldmusic23#zachergaborsm#bálintnap23
2024. május 11. szombat,
Ma Ferenc, holnap Pongrác ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Brittney Skye, Kovács Patrícia, Laetitia Casta, Salvador Dali.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások